Ásítasz egy megbeszélés hevében, és egy másodperccel később a fél terem ugyanezt teszi.
Úgy gondolják, hogy ez az empátia egy primitív formája, egy társadalmi kötelék – számol be a .
A tudomány azonban egyre mélyebbre ás, és kiderült, hogy az ásítás egy összetett fiziológiai aktus, amelynek számos funkciója messze elmarad az egyszerű unalomtól vagy az alváshiánytól. Az egyik legfontosabb hipotézis az agy hőszabályozása.
Fotó: Pixabay
Amikor a hőmérséklete kissé megemelkedik (fáradtságtól, stressztől, fülledtségtől), egy ásítás közbeni mély belégzés és éles kilégzés hűvösebb vért hajt a fej ereiben, ami úgy működik, mint egy mini hűtőrendszer. Olyan, mintha újraindítanánk egy túlmelegedett processzort.
Az ásítás ragályossága számos társas állatnál is megfigyelhető: csimpánzoknál, kutyáknál, farkasoknál. A kutya akkor ásít, ha látja, hogy a gazdája ásít.
Ez a jelenség ősi gyökereire utal, ami nem annyira az emberi értelemben vett empátiával, mint inkább a csoport állapotának szinkronizálásával függ össze. A falkának egyszerre kell akcióra készen állnia.
Érdekes módon a kisgyermekek és az autizmus spektrumzavarban szenvedő emberek kevésbé hajlamosak a ragályos ásításra. Ez közvetve megerősíti a szociális hipotézist: ahhoz, hogy valaki „fertőző” legyen, képesnek kell lennie felismerni és tükrözni mások állapotát, és ezek a mechanizmusok náluk eltérő módon lehetnek kifejlődve.
Én személy szerint azt vettem észre, hogy leggyakrabban nem akkor ásítok, amikor aludni akarok, hanem amikor ideges vagyok egy fontos beszélgetés előtt, vagy amikor egy nehéz feladatra próbálok koncentrálni. Ez egészen addig furcsa volt, amíg nem találkoztam olyan kutatásokkal, amelyek az ásítást a fokozott figyelemmel hozták összefüggésbe.
Mozgósítja a szervezetet, kissé megemeli a pulzust. Van egy tisztán fiziológiai szükségszerűség is: az ásítás segít megnyitni a tüdőben az összeesett alveolusokat, növeli az oxigénellátást, és „átnyomja” a vért a nyak és az arc merev izmain.
Ez egy erőteljes reflex, amelyet nehéz elnyomni, mert a szervezet ragaszkodik e fontos program végrehajtásához. A neurológusok megjegyzik, hogy az ásítás gyakran megelőzi a migrénes vagy epilepsziás rohamokat, és gyakori kísérője a sclerosis multiplexnek.
Ez az összetett neurokémiai folyamatok működési zavarainak a jele. A gyakori, kontrollálhatatlan ásítás ok arra, hogy hallgassunk a testünkre, és ne csak nevessünk egy unalmas előadáson.
Tehát ha legközelebb istentelen órában ásításhullám sújtja, ne siessen az alváshiányt okolni. Lehet, hogy az agyad egyszerűen csak próbál lehűlni, szinkronizálni a csapattal vagy felkészíteni a testedet a mozgósításra. Ez egy ősi és bölcs mechanizmus, nem pedig rossz szokás.
Olvassa el még
- Mennyi fehérjére van valójában szükséged: miért hazudnak szinte mindig az általános képletek
- Amikor a csapvíz már nem az ellenséged: Így értsd meg a szűrőket fanatizmus nélkül